25 évvel azután, hogy Diana és Károly herceg házassága véget ért

“A királynő megparancsolja a válást”, újságolta a “The Sun” című brit bulvárlap. Néhány hónappal később, 1996 augusztus 28-án, hivatalossá vált: A trónörökös Károly herceg és Diana hercegnő – az uralkodói család egykori álompárja – elvált.

Nem volt meglepetés. A királyi kirakatcsalád idillje a két fiúval, William-mel és Harry-vel, már sokkal korábban széthullott. A házaspár akkoriban már több, mint négy éve külön élt. Károly nyilvánosan is bevallotta, hogy feleségét megcsalta, miután a házasság «visszavonhatatlanul tönkrement». A britek ebbe már régen beletörődtek.

A végzetes BBC-interjú

A végleges lépéshez azonban az adta meg a döntő lökést, hogy Diana egy megrázó BBC-interjúban szabadjára engedte elkeseredettségét. A televízióban a fő nézettségi időben leadott exkluzív beszélgetés 1995 novemberében Nagy-Britanniában nagyjából 23 millió embert csábított a képernyők elé.

Diana ebben az interjúban elmondta, hogy a médiák állandó figyelmének központjában az uralkodói ház által eleinte mennyire elhagyatottan, majd a különválást követően szabályszerűen szabotálva és hírnevében céltudatosan károsítva érezte magát – úgy gondolta, hogy azért is, mert irigyelték közkedveltségét. Emellett kétségbe vonta Károly azirányú képességeit, hogy egy napon át tudja venni anyja utódlását a trónon.

«Hárman vettünk részt ebben a házasságban, ezért volt egy kissé nyomasztó», mondta a kamerák előtt. Ezzel férje Camilla Parker-Bowles-szal folytatott viszonyára célzott – egy hallatlan áthágás és túl sok az uralkodói család számára: Röviddel ezután kézzel írt levelet kapott II. Erzsébet királynőtől, melyben «minél hamarabbi válásra» szólította fel.

Manipuláció történt

Több, mint 25 évvel később egy vizsgálat során megállapították, hogy Diana az interjúnál manipuláció áldozatává vált. Martin Bashir, a BBC riportere, Diana fivérének, Charles Spencer-nek hamis számlakivonatokat mutatott, ezzel bizonyítva, hogy azok az emberek, akik Diana környezetében voltak, kémkedtek utána. A hercegnő, aki paranoidnak számított és mindenütt vetélytársakat és ellene irányuló összeesküvéseket szimatolt, ezáltal igazolva érezte magát – és mindent kitálalt.

Az interjú «lényegesen hozzájárult» ahhoz, hogy a szülei kapcsolata megromlott, mondta William a tudósítás nyilvánosságra hozatala után ez év májusában egy videós üzenetben. «Az a véleményem, hogy az a csalárd módszer, ahogy ez az interjú készült, lényegesen befolyásolta azt, amit az anyám mondott», fűzte hozzá a 38 éves William. A riporter viselkedése nagyban hozzájárult a félelméhez, a paranoiájához és az elszigeteltségéhez. Különösen fájdalmasnak tartja, hogy az anyja már nem tudhatta meg az igazságot. Az interjú elkészítésére vonatkozó első kivizsgálás a riportert még felmentette a már akkoriban felmerülő vádak alól.

A jelentések szerint Diana a válás során 17 millió fontot kapott egy összegben és több százezer fontot éves járandóságként, hogy fenntarthassa jótékonysági tevékenységét. De mégis érzékenyen érintette, hogy a «királyi fenség» címet elveszítette. A hírek szerint egy komornyik fültanúja volt, amint William megpróbálta édesanyját megvigasztalni: «Ne félj, Anya, visszaadom neked, ha egyszer én leszek a király», mondta ezek szerint az akkoriban 14 éves William.

A tragikus halál

De William, aki, akárcsak akkoriban, még mindig az utódlás második helyén áll, ezt az ígéretet már soha nem tarthatja be. Édesanyja, aki «a szívek királynőjeként» akart megmaradni mindenki emlékezetében, egy évvel ezután életét veszítette. Barátjával, Dodi Al-Fayed-del lesifotósok elől menekült, amikor kettőjük autója egy párizsi alagútban összezúzódott.

Vajon még egyszer meg lehetett volna menteni a kapcsolatot Károllyal, ha az interjú nem készült volna el? Ez kétségesnek tűnik. Hiszen a házaspár már akkoriban komolyan összeveszett. Valójában a viszony a válást követően állítólag még javult is.

De Charles Spencer, Diana fivére, azt hiszi, hogy a testvére még élne, ha akkoriban a riporter hazudozása miatt nem veszítette volna el a teljes környezetébe vetett bizalmát. Mikor meghalt, «nem állt semmiféle védelem a rendelkezésére», mondta Spencer egy a BBC-vel folytatott beszélgetésben.

Forrás: t-online.de

 

4.9/5 - (182 szavazat)
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Friss Adatvédelmi irányelvek tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTPS-sütiket használunk a jobb működésért.