A korona-probléma megoldása: Jöhetnek a német válogatott játékosai Angliából

Az Angliából Németországba történő érkezés utáni kötelező karantén az Európa-bajnokságra való felkészülést illetően a DFB csapata számára problémát jelentett. Most viszont sikerült a szövetségnek megoldást találni az angol futballklubok válogatott játékosai számára.

A megoldás keresése néhány napot vett igénybe. Amikor azt vasárnap délelőtt nyilvánosságra lehetett hozni, a német futballválogatott szóvivője előrebocsátotta, hogy nem egy különleges szabályról és nem egy kivételről van szó: A jelenlegi szabályzati helyzet alapos tanulmányozása után úgy tűnik, hogy Joachim Löw, a német válogatott edzője számára hamarosan lehetővé válik a tervezés azokkal a játékosaival, akik Angliában tevékenykednek.

Az FC Chelsea három Champions-League-győztesét, Antonio Rüdigert, Kai Havertzet és Timo Wernert, valamint Ilkay Gündogant a Manchester Citytől csütörtökre várják a Seefeld-i edzőtáborban. Ez a négyes emellett június 7-én Düsseldorfban részt vehetne az Európa-bajnokság főpróbáján Lettország ellen. Az ezt megelőző napokban Oliver Bierhoff, a német nemzeti válogatott elnöke tekintettel arra, hogy Nagy-Britanniát vírus-mutációs területként tartják számon és ezzel összefüggően kötelező a beutazás utáni tizennégy napos karantén, mint egy problémáról beszélt.

A Német Futballszövetség (DFB) megoldása pillanatnyilag ez: bár Rüdiger, Havertz és Werner a szombat esti Porto-i záró játszma után csapatukkal visszautaztak Londonba, itt csak 24 óránál rövidebb ideig tartózkodhattak. Így átutazóknak számítanak és nem vonatkoznak rájuk a kötelező karanténnal kapcsolatos intézkedések.

Az intézkedések értelmében azoknak a beutazóknak, akik az érkezésük előtti tíz napon belül bármikor is vírus-mutációs területen tartózkodtak, tizennégy napos karanténba kell vonulni, és ez esetben nem áll fenn a karantén lerövidítésének a lehetősége egy koronavírus-teszt segítségével. A német válogatott játékosai a döntő előtt május 27-én hagyták el Angliát, hogy semmi ne akadályozhassa meg az utazást a június 7-i düsseldorfi mérkőzésre. A német belügyminisztérium szombaton megerősítette, hogy a vírusellenes intézkedések alól a profi futball számára nincsenek kivételek.

Egy Ausztriába történő beutazás ugyanakkor a szomszédos ország különleges szabályzata értelmében lehetséges. Ez azon alapul, mondta Werner Friesser, Seefeld polgármestere pénteken, hogy a német nemzeti válogatott játékosainak beutazása az Osztrák Köztársaság abszolút elengedhetetlen érdeke.

Forrás: www.faz.net

5/5 - (210 szavazat)
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Friss Adatvédelmi irányelvek tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTPS-sütiket használunk a jobb működésért.