A Milka a lila színről tárgyal

Lila színű csokoládé? Ez csakis a Milka lehet. Kivéve Nagy-Britanniában – itt a Primal Pantry vállalat édességei gyanúsan hasonlóan néznek ki. A Milka Mondelez nevű amerikai anyavállalata emiatt kapcsolatba lép a konkurenciával, mely igyekszik a vitát elsimítani.

A lila színű uralomért folyó küzdelemben az ágazati óriás Milka felvette a harcot egy kis londoni édesség-gyárral. Ennek az az oka, hogy a brit Primal Pantry nevű cég édes szeletkéit szintén lila színű csomagolásban kínálja – ellenben halványabb árnyalatban, mint amilyen a Milka jellegzetes lila színe.

“Európában mi rendelkezünk az élelmiszeripari termékek jellegzetes Milka-színének a védjegyjogával”, nyilatkozott az amerikai Mondelez nevű Mika-anyavállalat egyik brit szóvivője egy megkeresést követően. Amint észreveszik, hogy más vállalatok a márka egyes védett elemeit használják, rögtön felveszik velük a kapcsolatot.

A tudósítások szerint néha még az a lehetőség is fennállt, hogy a vitát bíróság előtt fogják eldönteni. “A jelen helyzet viszont az, hogy a Mondelez most tényleg hajlandó tárgyalni velünk”, mondja a brit csokoládé-gyár Primal Pantry egyik képviselője. “Eltérő véleményen vagyunk azzal kapcsolatban, hogy a szín valóban ugyanaz-e.” A vállalat viszont nem engedheti meg magának, hogy drága jogvitába bonyolódjon a nagyvállalattal szemben. “Nem állíthatom, hogy már megegyeztünk, de legalább tárgyalásban vagyunk”, mondta a szóvivő.

A gazdaságban mindig újabb viták merülnek fel a védjegyjogokkal kapcsolatban. A svájci csokoládé-gyár Lindt például igényt tart arra, hogy kizárólag az általa gyártott arany nyuszit lehessen arany színű fóliába csomagolva eladni. Azok a próbálkozások, hogy a konkurencia hasonló kinézetű termékeit száműzzék az üzletek polcairól, eddig a bíróság előtt kudarcba fulladtak. A végleges ítélet még várat magára.

Forrás: n-tv.de

5/5 - (272 szavazat)
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Friss Adatvédelmi irányelvek tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTPS-sütiket használunk a jobb működésért.