A vasutasok sztrájkja megbénítja Nagy-Britanniát

Az „Elégedetlenség Nyara“: A vasutasok Nagy-Britanniában belekezdtek az utóbbi évtizedek legnagyobb munkaügyi harcába. Ebben a londoni metró is érintett. Boris Johnson miniszterelnök sértődötten reagál.

Kedden Nagy-Britanniában elkezdődött az utóbbi 30 év legnagyobb vasúti sztrájkja. A dolgozók a magasabb bérek érdekében és a leépítések ellen folytatott harcban kora reggel jelentek meg a sztrájk első helyszínein. A sztrájkban valószínűleg több, mint 40 000 vasutas vesz részt, ezzel megbénítva nagyjából a brit vasúti hálózat felét.

A londoni metró egy ettől független sztrájk miatt nagyrészt szintén működésképtelen volt.

A vasutasok csütörtökön és pénteken is sztrájkolni akarnak. A sztrájk a szakszervezetek véleménye szerint csak a lehetséges „Elégedetlenség Nyarának“ a kezdete, melynek folyamán tanárok, orvosok, söt ügyvédek is csatlakozni fognak a dolgozók harcához. Sok brit szenved az élelmiszerek és az üzemanyag növekvő ára miatt.

Boris Johnson miniszterelnök azt vetette a szakszervezetek szemére, hogy pont azoknak ártanak, akiken segíteni akarnak. „A sztrájkokkal elkergetik az ingázókat, akik végülis állást biztosítanak a vasúti dolgozók számára“, mondta Johnson a hivatala egy közleménye szerint kedden a kabinet egyik ülésén. A sztrájk következményeit az egész ország cégjei és községei meg fogják érezni.

A kormány sztrájk elleni intézkedéseket jelent be

Grant Shapps közlekedési miniszter törvénymódosítást jelentett be, mely a vasút működtetőit a sztrájk napjain minimális ellátásra kötelezi és engedélyezi a sztrájkoló személyzet helyettesítését. „Gondoskodni fogunk arról, hogy az ilyen dolgok a jövőben kevesebb kárt okozzanak“, mondta Shapps a Sky News televíziós adónak.

A brit gazdaság kezdetben jól vészelte át a Koronavírus-pandémiát. Viszont a munkaerőhiány, a rosszul működő ellátási lánc, az infláció és a Brexitet követő kereskedelmi viták kombinációja a szakértök szerint recesszióhoz vezethet.

A brit inflációs ráta áprilisban 9%-kal elérte az utóbbi 40 év rekordját. Arra számítanak, hogy az év folyamán a 10 %-os jelzést is túl fogja szárnyalni.

A médiák már párhuzamot vonnak a hetvenes évekkel. Akkoriban Nagy-Britanniában sztrájkok egy egész sorozata volt megfigyelhető, mely végül 1978/79-ben az „Elégedetlenség Telébe“ torkollt.

A mostani sztrájkok egy olyan időpontban történnek, amikor az utasok a brit repülőtereken a munkaerőhiány miatt késéseket és az utolsó pillanatban történő törléseket kénytelenek elviselni. Sok britnek kell ezen kívül hónapokig várnia az új útlevélre az ügyintézésekben előforduló késések miatt.

Forrás: spiegel.de

5/5 - (334 szavazat)
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Friss Adatvédelmi irányelvek tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTPS-sütiket használunk a jobb működésért.