Az ellátási krízis továbbra is fennáll: Johnson attól tart, hogy a polcok karácsonykor is üresek lesznek

A brit kormány küzdelme az ellátásban felmerült problémák ellen egyre kétségbeesettebbnek tűnik: Bűnözőknek, katonáknak és régi jogosítvánnyal rendelkező német állampolgároknak kellene sofőrként enyhíteni a helyzeten. Az EU-ból származó olcsó munkavállalókat viszont Boris Johnson miniszterelnök semmi esetre sem akarja hosszú távra beengedni az országba.

Boris Johnson, Nagy-Britannia miniszterelnöke, lehűtötte a benzinkutak és a bevásárlóközpontok ellátási nehézségeitől mentes karácsonyra vonatkozó reményeket. Egyetért Rishi Sunak gazdasági miniszter becslésével, miszerint a krízis még az ünnepek alatt is fennállhat, mondta Johnson egy a BBC-nek adott interjúban. A miniszterelnök ezzel egyidejűleg azt is beismerte, hogy már régóta látszottak a teherautó-sofőrök hiányára utaló jelek.

Johnson az ellátási nehézségek ellenére sem akar engedni a Brexitet követően szigorított bevándorlási szabályzat lazítására vonatkozó követeléseknek. “Nem akarunk egy olyan helyzethez visszatérni, ahol a logisztikai ágazat az olcsó munkaerők tömeges bevándorlására támaszkodik”, mondta Johnson egy kórházlátogatás során Leeds-ben. Ennek ugyanis az a következménye, “hogy a fizetések nem tudnak emelkedni, a munkahelyek minősége pedig nem tud javulni”. A brit gazdaságnak meg kell szüntetnie a függőséget a rosszul fizetett külföldi munkaerőktől, hogy “jól fizetett, jól képzett és termékeny nemzeti gazdasággá” válhasson.

Nagy-Britanniában jelenleg a becslések szerint 100 000 teherautó-sofőr hiányzik. Ez már a bevásárlóközpontok polcainak kiürüléséhez vezetett. De más ágazatokban is, mint például a húsiparban, komoly munkaerőhiány lépett fel. Azok a munkavállalók, akik a keleti EU-tagállamokból érkeztek, tömegesen hagyták el az országot, miután a britek eldöntötték, hogy kilépnek az EU-ból. London most legalábbis rövid távon vissza akar nyúlni a külföldi szakemberekre.

A logisztikai ágazat ne támaszkodjon a bevándorlásra

Nagy-Britanniában az autóvezetőknek pillanatnyilag komoly gondot okoz, hogy benzinhez vagy dízelolajhoz jussanak, mert nincs elég olyan tartálykocsi-vezető, aki az olajfinomítókból kiszállítaná az üzemanyagot. A benzinkutak előtt hosszú sorok kígyóznak, sok benzinkútnál már nem is lehet kapni semmit. A helyzet leginkább Londonban és az ország délkeleti részén feszült. Skóciában és Anglia északi részén ellenben a jelek arra utalnak, hogy csökken a nyomás.

Az EU-ból történt kilépés miatt sok teherautó-sofőr is elhagyta az országot és visszatért az európai kontinensre. Az üzemanyag-krízis a továbbiakban azzal is fenyeget, hogy a konzervatívak Manchester-ben tartott pártgyűlését beárnyékolja, melyen Johnson a gazdaság pandémia utáni felépülését akarta a középpontba helyezni.

Hétfőtől a brit hadsereg 200 tagjának, köztük 100 hivatásos kamionsofőrnek kell az üzemanyag kiszállításában segédkezni. A kormány olyan javaslatot is tett, hogy elítélt bűnözőket vessenek be sofőrként. Az országban élő német állampolgárok köreiben egy kétségbeesettnek tűnő levél-kampány okozott csodálkozást, mely látszólag válogatás nélkül szólított fel mindenkit, aki megfelelő jogosítvánnyal rendelkezik, hogy vezessen teherautót – még akkor is, ha az illető ilyesmit eddig az életben soha nem tett. Az “Independent” tudósítása szerint német állampolgárok ezrei kaptak ilyen leveleket, mivel az olyan hármas kategóriájú jogosítványok esetében, melyeket 1999 előtt adtak ki Németországban, kisebb méretű teherautók vezetése is engedélyezett 7,5 tonnás súlyig,

Forrás: n-tv.de

4.8/5 - (226 szavazat)
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Friss Adatvédelmi irányelvek tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTPS-sütiket használunk a jobb működésért.