Az amerikai elnök látogatása előtt a brit miniszterelnök már nem akar speciális kapcsolatról beszélni a két ország között. Hogy is nevezte Donald Trump annak idején a viszonyt?
Joe Biden holnap ejti meg első külföldi útját mint az Egyesült Államok elnöke. Ha arra gondolunk, hogy az elődei 1918-ig, amikor Woodrow Wilson elutazott a párizsi béketárgyalásokra, soha nem hagyták el országukat, egy öt hónapig tartó elnöki összpontosítás a belpolitikára nem tűnik különös dolognak. De a politika ugye szívesebben néz előre, mint hátra.
Holnap az egész világ az útra kelő Bident fogja figyelni, ö pedig igyekezett az utazását már jó előre annyira speciálissá tenni, amennyire csak lehet: azzal a bejelentéssel, hogy rögtön a kezdet kezdetén egy Boris Johnson brit miniszterelnökkel történő megbeszélés keretein belül megerősíti az Egyesült Királysághoz fűződő egyedi kapcsolatot. Ezt a “special relationship”-et az egykori anyaország és hűtlen amerikai gyarmata között Winston Churchill hirdette ki 1946-ban – egy olyan pillanatban, amikor az Egyesült Államok a II.
Világháború után ereje teljében állt, Nagy-Britannia pedig világbirodalma széthullása előtt. A kapcsolat tehát valóban egyedinek tűnhetett: A beteg ember az Északi tenger partjáról az erőtől duzzadó Atlanti óceánon túli ifjúra támaszkodott.
Ezek az erőviszonyok azóta annak ellenére sem változtak túlzottan, hogy Amerika vezető szerepe a világban nyilvánvalóan legyengült, hiszen a britek növekvő önbizalmára nem volt és most sincs indok. Ezért tekinthetjük a két ország kapcsolatából származó bámulatos nyereségnek a realitás iránti érzék terén, hogy Boris Johnson holnap érkező vendégének már a megérkezése előtt tudomására hozta rosszallását a “special relationship” felkiáltás használatára vonatkozóan: A kifejezés egy “rászoruló és gyenge” Nagy-Britanniát sugall.
Milyen igaza van! Csakhogy ez tizennégy elődjét Churchill óta és Churchillel együtt soha nem zavarta. Valószínűleg mindnyájan azon az állásponton voltak, mint a portugál futball-edző José Mourinho, aki önmagának a “the special one” melléknevet adta, hogy egyedinek lenni már önmagában pozitív dolog. Johnson most ezzel szemben Jürgen Klopp nyomdokaiba lép, aki pályafutása kezdetén mint az FC Liverpool edzője az angol konkurenciánál alkalmazott Mourinhoval szembeni öntudatos elhatárolódással közölte, hogy “the normal one”-nak tekinti önmagát – hogy aztán a Champions-League- és a bajnoksági győzelemmel különleges, Liverpool közelmúltra vonatkozó egyesületi történetében mindenesetre abszolut nem normális teljesítményt nyújtson.
A “the normal one”-tól tanulni ugyanazt jelenti, mint győzni tanulni: Ezt a leckét Johnson, aki ezidáig nem a szerénységi rohamai által vált közismertté, valószínűleg elsajátította. De ez mindenesetre rá vall: Mi köze egy ilyen formátumú brit miniszterelnöknek Churchill múltbeli fecsegéséhez? Főleg miután a jó haver Donald Trump már nem kormányoz Washingtonban, aki még úgy látta, hogy országa viszonya az Egyesült Királysággal “the highest level of special”-on áll. Mélységesebb lenézés aligha volt lehetséges. Johnson által cáfolatlanul.
Forrás: www.faz.net
