Bűnözés Nagy-Britanniában: Boris Johnson tervei

Boris Johnsonnak az utóbbi időben nem volt könnyű dolga. Különös bánásmódját a pandémiával újra és újra nehezményezték, ráadásul még Chequers-be is el kellett utaznia, hogy a brit miniszterelnökök vidéki birtokán töltse a karantént. Tíz napi bezártságban ebben a több évszázados épületben a londoni külvárosok elhagyatottságában, kizárólag mezőkkel és kertekkel körülvéve. Kedd óta azonban vége a karanténnak, Johnson visszatérhet a Downing Street 10-be, a feleségének, Carrie-nek hála, szépen felújított lakásba.

Boris Johnson szenvedélyes címszó-politikus, a bűnüldözésre vonatkozó tervei is, melyeket kedden mutatott be, kifejezhetőek három szóban: «Beating Crime Plan»-nek nevezi őket. Ez a törekvés arra is irányul, hogy végre megszabadulhasson azoktól a címszavaktól, melyeket nem ő talált ki, mint például «Pingdemic», a bulvársajtó ama kifejezése, mely a karanténben lévő emberek egyre növekvő számának problematikáját hivatott körülírni.

Az ország nem tud felvirágozni és gyarapodni, «ha félelemben és borzalomban él», mondta tehát Johnson és több pontot is említett, melyek közül hármat előtérbe helyezett. Először is, a jövőben azokat a betörőket, akik egy évnél hosszabb időt töltöttek börtönben, szabadon bocsátásukat követően digitális lábbilinccsel fogják ellátni. Másodszor, azokat a Theresa May által határozatba foglalt rendőri korlátozásokat, melyek arra vonatkoznak, hogy a gyanúsítottakat milyen körülmények között lehet átkutatni, meg fogják szüntetni. Harmadszor, azoknak a bűnözőknek, akiknek büntetésük részeként közhasznú munkát kell végezni, például graffiti-maszatolásokat eltávolítani, figyelmeztető mellényt kell hordani, hogy mindenki láthassa, hogy a bűnözés nem kifizetődő. Ez utóbbit a belügyminisztérium indoklásként tényleg közzé tette.

A figyelmeztető mellények mint a pellengér modern formája és a betörők lábbilincsei valóban jól illenek a Johnson-kormány populizmusához, viszont leginkább az úgynevezett «Stop and Search»-szabályok megváltoztatása bírálatot váltott ki. Johnson elődje ezeket a jogokat azért is korlátozta, mert egyrészt aránytalanul több színes bőrű polgárt kutattak át, másrészt pedig a tanulmányok alapján nem lehetett lényeges kapcsolatot felállítani az átkutatások és a bűncselekmények száma között. A jogok visszaállítását az ellenzék politikusai «nyugtalanítónak és romboló hatásúnak» nevezték.

A rendőrség most éppen úgyis hadilábon áll Johnsonnal. Anglia és Wales rendőri szakszervezete éppen a múlt héten hozta nyilvánosságra, hogy Priti Patel belügyminisztertől és egyáltalán a kormánytól megvonják a bizalmat. Tényleg ez volt a nyilatkozat megfogalmazása: A kormányban “nem lehet megbízni”. Röviddel előbb vált köztudottá, hogy a 2022-es évig a rendőrök számára semmiféle fizetésemelés nem jöhet szóba. Nem képes “a kollégák szemébe nézni és tétlen maradni”, mondta a szakszervezet vezetője.

Az, hogy majd a “Beating Crime Plan” kiengeszteli a rendőrséget, erősen kétséges. Az egész terv csak “átverés”, mondta kedden a rendőrség egyik képviselője.

Forrás: sueddeutsche.de

4.9/5 - (152 szavazat)
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Friss Adatvédelmi irányelvek tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTPS-sütiket használunk a jobb működésért.