2020 márciusa óta az Egyesült Királyságban most jelentettek be először nulla halálesetet a Covid-19 fertőzöttek közül. A legfrissebb adatok 3165 új esetről számoltak be, szemben a hétfői 3383 és az egy héttel ezelőtti 2493 fertőzési számmal.
Azonban aggodalomra ad okot, hogy az indiai variánshoz kapcsolódó megfertőződések száma kis mértékben, de emelkedett.
A napi halálozási adatok hétvégén és hét elején általában alacsonyabbak.
Ennek oka az, hogy hétvégén kevesebb a bejelentés, így a statisztika nem pontos, valamint. ha hozzáadjuk a munkaszüneti napokat, akkor a számok még kevésbé pontosak.
Matt Hancock egészségügyi miniszter elmondta, hogy az egész ország „nagyon örül” a hír hallatán.
Hozzátette: „Az oltások egyértelműen működnek – megvédenek téged, a körülötted élőket és szeretteidet.
„De, e kétségtelenül jó hír ellenére tudjuk, hogy még nem győztük le ezt a vírust, és ha továbbra is növekszik az esetek száma, kérjük, ügyeljen a kezére, az arcára, a távolságtartásra, a rendszeres friss levegőre az otthonában, és természetesen figyeljen arra, mindkét oltást megkapja. ”
Eközben az angliai Public Health orvosigazgatója, Dr. Yvonne Doyle szerint a halálesetek széma „biztató”, de visszhangozta az egészségügyi titkár felhívását, továbbra is fontos, hogy az emberek a növekvő esetek miatt oltást kapjanak.
Megkönnyebbülés a kormány számára, hogy a járvány kezdete óta először nem követelt a vírus halálos áldozatot, azonban mindig van „ha” és „de”.
A jelenlegi adatok megmutatják, hogyan változtak a fertőzési adatok egy hónappal ezelőtthöz képest és sajnos úgy tűnik, a fertőzések száma ismét emelkedni kezd.
Emellett a napi számlálás sem tökéletes, hiszen, ha valaki munkaszüneti napon hal meg, annak a jelentése sokszor csak szerdán történik.
A járványnak még koránt sincs vége, ám ez az elmúlt egy évhez képest, valóban történelmi nap. Érdemes megünnepelni és reméljük, hogy a jövőben több hasonlót is üdvözölhetünk.
Forrás: BBC.com