Aki ismeri Etont, az elit internátust, jobban megérti a brit politikát. A közelmúlt brit történelmének legnagyobb töréséért, a Brexitért, nagy mértékben olyan férfiak felelősek, akik egykor a tízóraijukat osztották meg egymás között: David Cameron, Boris Johnson és Jacob Rees-Mogg.
Mindhárman abba az iskolába jártak, mely Anglia vezető társadalmi rétegét annyira meghatározza, mint egyik másik iskola sem: az elit internátusba, Etonba.
Az internátus intézménye Nagy-Britanniában nem ritkaság, de vannak privát iskolák és van Eton. Eton az egyetlen olyan iskola, melynek sugárzó hírneve a királyságon kívülre is eljut. Ez az iskola mindent jelképez, ami még mindig meghatározza Anglia vezető társadalmi rétegét: felsőbbrendűséget, kizárólagosságot és különcséget, de kiváló képzettséget is.
55 angol miniszterelnök közül 22 nem akármilyen elit iskolába járt, hanem Etonba. Nehéz elképzelni az angol társadalmat Eton, majd közvetlenül utána Oxford és Cambridge nélkül.
Az egykori diákok névsora minden területen megtalálható: Eton adott a társadalomnak felfedezőket és piperkőcöket, színészeket, írókat, sőt regényszereplőket is. James Bond Etonba járt, akárcsak Hook kapitány, Peter Pan nagy ellenfele, kinek utolsó szavai így hangzanak: „Floreat Etona”, vagyis „Virágozzék Eton”.
Az olvasás mint sport
A brit író és újságíró Musa Okwonga most írt egy könyvet Etonról. „One of them”, vagyis: „Közülük egy” a könyv címe, mert maga Okwonga is az iskola egykori diákja.
Az író 1979-ben született Londonban négy testvér közül elsőként és a brit kisváros Yiewsley közvetlen közelében nőtt fel. Szülei a hetvenes évek közepén Ugandából, Idi Amin kormányzata elől menekültek. Apja 1983-ban visszatért hazájába és egy helikopterbaleset következtében halt meg, melynek körülményei a mai napig tisztázatlanok. Okwonga akkoriban négy éves volt.
A képzettség mindig fontos volt a családjában, mondja egy találkozáskor Friedrichshain-ban, Berlin egyik városrészében, ahol hosszú évek óta él. Mindkét szülője orvos volt, anyja nagyon odafigyelt, hogy a gyerekei annyit olvassanak, amennyit csak tudnak: “Minden könyvébe pecsét került: Okwonga könyvtára. És mindig úgy éreztük magunkat, ha olvasni akartunk egyet, mintha könyvtárba mennénk. Csak akkor vehettünk elő egy újabbat, ha a régit kiolvastuk”, meséli Okwonga.
Könyvek százait falta, először a teljes “Három kérdőjel”-sorozatot és az Enid-Blyton könyveket, később orosz klasszikusokat: “Az olvasás volt számomra a sport”.
Aztán látott a tévében egy dokumentumműsort Etonról, álmai iskolájáról, meséli “One of them” című könyvében. Nem az épületek mérete vagy pompája vonzotta, mondja Okwonga, hanem inkább az, amit az iskola látszólag ígért: “Ha az ember szívesen sportol, megnézi az olimpiai játékokat és híres atléta akar lenni. Én megláttam ezt az iskolát és azt gondoltam: “Ez az a hely, ahol az ember a lehető legokosabb lesz.”
A gonoszok iskolája?
Okwonga könyve emlékirat, a személyes élet- és fejlődéstörténete, de ugyanakkor könyv a társadalomról és a politikáról, és arról a kérdésről, hogy azok az emberek, akik a politikai felelősséget viselik, hogyan lettek azzá, amik.
A “One of them” című könyv nem gyökeres leszámolás Etonnal, egy olyan iskolával, ahol Okawa javarészt boldog volt és ahol olyan barátokra lelt, akiket a mai napig a legjobb barátai közé sorol. De elmélkedés egy olyan társadalmi és iskolai rendszerről, amelyben emberek nagyon kis csoportja mérhetetlenül nagy hatalommal rendelkezik. Tekintettel a jelenlegi brit kormányra a következőket írja: “Büszke voltam az iskolámra, amikor oda jártam, de manapság elgondolkodom rajta, miféle hely is volt, ha ezek az emberek a leghíresebb egykori diákjai.” És ezt kérdi önmagától: “Lehetséges, hogy arra neveltek minket, hogy mi legyünk a gonoszok?”
Forrás: www.faz.net