Ismét bevándorlók tucatjait mentették ki a La Manche csatornából

Csütörtökön már az egymást követő második napon vészhelyzetbe került bevándorlók tucatjait mentették ki Calais-nál a La Manche csatornából – egyikük később a kórházban meghalt. Előzőleg egy csónak elsüllyedt.

A francia tengerészet egy hajója, a belga légierő egy helikoptere és több mentőhajó is azoknak az embereknek a megmentésén igyekezett, akik kis csónakjaikon a tengerszoroson át tulajdonképpen Nagy-Britanniába akartak jutni, közölte a tengerészeti elöljáróság.

Az első utalás a parttól 24 kilométerre vészhelyzetbe került nagyjából 40 bevándorlóra egy teherszállító hajótól származott, mely a saját mentőcsónakjával sietett segítségükre. Egy embert, akit önkívületi állapotban mentettek ki a vízből, helikopteren egy calais-i kórházba szállítottak. A „La Voix du Nord“ híradása szerint, melyben az államügyészségre hivatkozik, az illető a későbbiekben életét vesztette. Két riasztott halászhajó is felvett hajótörötteket. Szerdán egy hasonlóképpen drámai mentőakcióban már több, mint 100 vészhelyzetbe került bevándorlót sikerült kimenteni, miután több csónakjuk is bajba került.

A „PA“ nevű brit hírügynökség múlt heti nyilatkozata szerint ebben az évben már több, mint 10 000 bevándorló vállalta magára a La Manche csatornán átvezető veszélyes illegális útvonalat Nagy-Britanniába.

A brit kormány számára, mely a Brexit után egy új, merev bevándorlási rendszert vezetett be, az illegálisan érkező bevándorlók zavaró tényezőt jelentenek. London és Párizs nemrég abban egyezett meg, hogy megerősítik a tengerparti ellenőrzést.

Forrás: t-online.de

4.9/5 - (273 szavazat)
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Friss Adatvédelmi irányelvek tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTPS-sütiket használunk a jobb működésért.