Johnson átalakítja a kabinetet: A győztes neve Liz Truss

Boris Johnson brit miniszterelnök egy sor minisztert elbocsát. Eddigi külügyminiszterére új feladatok várnak. Az utódját már kiválasztották.

Már hetek óta keringtek a pletykák, és szerdán végül is hirtelen egyik pillanatról a másikra történtek az események. Boris Johnson néhány óra leforgása alatt bocsátott el és nevezett ki minisztereket. A kabinet átalakításának a mértéke, mely a 2019-es választások óta most másodszor következett be, nagyobb volt, mint amire számítottak, de nem tartogatott lenyűgöző meglepetéseket. Az eddigi külügyminiszter Dominic Raab volt az egyetlen, akinek kulcsfontosságú hatáskörből kellett távoznia. Lefokozták igazságügy-miniszterré, ezzel szemben most hivatalosan is a miniszterelnök helyettesének nevezheti magát. Rishi Sunak, államkincstári kancellár éppen úgy megtarthatja hivatalát, mint Priti Patel belügyminiszter – ezen egyesek nagyon csodálkoznak.

A nap győztese az eddigi nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokért felelős miniszter, Liz Truss. Raab esetleges utódjaként már régóta szóba került, mivel saját hatáskörében a maga csendes és hatékony módján sikereket ért el. Truss most olyan építménybe költözik, melynek a fejlesztési segélyekért felelős minisztériummal történt egyesítés óta majdnem 20 000 beosztottja van. Ennek vezetése nem tartozott Raab erősségei közé. Ráadásul szemére hányták azt a szerepet, melyet az Afganisztánból történt kivonulás időszakában játszott. Csak Kabul eleste után tért vissza nyári szabadságáról, és a hibákért többször is a Honvédelmi Minisztériumot tette felelőssé. Képzett ügyvédként megfelelő szereposztásnak számít az igazságügyi hatáskörre. Ezért viszont Robert Bucklandnek el kellett hagynia a helyét, aki feddhetetlen hírnévnek örvendett, és akinek az elbocsátása a párt széles köreiben nemtetszést váltott ki.

Michael Goves áthelyezését a minisztertanács irodájából a Lakásépítési Minisztériumba szintén érdeklődéssel vették tudomásul. Gove számára, aki a legtehetségesebb (és legambiciózusabb) miniszterek egyike, ez a lépés hanyatlást jelent. Másrészt viszont a tetterős Gove megbízása arra is utalhat, hogy Johnson „Levelling-up“-programjának keretein belül új hangsúlyt helyez a lakásépítésre, melynek célja az életkörülmények kiegyenlítése az országban.

Az eddigi oktatási miniszter Gavin Williamson, aki már régóta nem tudott megbirkózni a feladatával, el fogja hagyni a kormányt. Utódja Nadhim Zahawi lesz, aki eddig a kormány oltási kampányát vezette. Amanda Millingnek, a Konzervatív Párt társelnökének is el kellett hagynia eddigi tisztségét. Helyére az eddigi művelődésügyi miniszter Oliver Dowden kerül, akinek az utódja Nadine Dorries lesz, aki az úgynevezett kulturális harc szenvedélyes konzervatív harcosának számít. Azzal a szemrehányással szemben, hogy a kormány akadályozza a baloldali, identitáspolitikai mozgalmakat és egy konzervatív restaurációt szorgalmaz, Johnson most legalábbis erre a kiegyenlítésre hivatkozhat: Az új kabinetben a nők aránya még az eddiginél is magasabb, az etnikai hovatartozás pedig még vegyesebb.

Forrás: faz.net

4.9/5 - (298 szavazat)
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Friss Adatvédelmi irányelvek tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTPS-sütiket használunk a jobb működésért.