Két pitont találtak egy angol faluban

Néhány napon belül másodszorra találtak pitont egy angol faluban. A nagyjából három méteres állatot annak a helynek a közelében találták meg, ahol az állatmentők már pénteken leszedtek egy kígyót egy fáról, hozta szerdán nyilvánosságra a “Royal Society for the Prevention of Cruelty to Animals” (RSPCA) nevű szervezet.

A második kígyót akkor vették észre, amikor a Cambridge-ben fekvő Conington falu egyik utcáján kúszott végig. Ezek az óriáskígyók Afrikában, Ázsiában és Ausztráliában honosak, Nagy-Britanniában pedig nem találhatóak meg.

Amikor a telefonhívást kapta, ezt alig tudta elhinni, mondta Justin Stubbs az RSPCA-tól. “Attól tartok, hogy ez nem véletlen – úgy tűnik, hogy ezeket a szegény állatokat vagy a sorsukra hagyták, vagy ugyanarról a helyről szöktek ki.” Stubbs már pénteken is részt vett a coningtoni bevetésen. Akkor azt mondta, hogy egy hatalmas kígyót látott egy fán: “A jelenet egy kicsit A dzsungel könyvére emlékeztetett.”

A második kígyó tapintásra nagyon hideg volt és jóval soványabb is, mint az első, mondta Stubbs. Most mindkét kígyót szakszerűen ápolják és melegítőlámpák segítségével melegen tartják őket. “Csak abban tudok reménykedni, hogy nincs ezekből ott kint még több”, mondta a szakember. “Tényleg aggasztó arra gondolni, hogy valaki ezeket a pitonokat otthonában tartotta és aztán esetleg úgy gondolta, hogy ilyen kegyetlen és érzéketlen módon a sorsukra hagyja őket.” Stubbs hangsúlyozta, hogy a kígyók emberekre nem veszélyesek. De a biztonság kedvéért jobb távolságot tartani tőlük.

Forrás: t-online.de

5/5 - (265 szavazat)
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Friss Adatvédelmi irányelvek tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTPS-sütiket használunk a jobb működésért.