Az új vírus-mutáns tönkreteszi a tervezést: London elhalasztja a nyitás utolsó lépését

Június 21-nek a “szabadság napjának” kellett volna lennie, hiszen ezen a napon kellett volna az utolsó megszorításoknak is megszűnni Angliában. Az Indiából származó delta-mutáns miatt ez nem fog megvalósulni.

A delta-vírusmutáns gyors terjedése miatt az embereknek Angliában türelemmel kell lenniük a további koronavírus-megszorítások feloldását illetően. Boris Johnson brit miniszterelnök hétfőn meghosszabbította a még érvényes koronavírus-intézkedéseket július 19-ig – így nyilatkozott egy sajtókonferencián Londonban. Az oltási programot most újfent fel kell gyorsítani.

Az eddig június 21-re tervezett “szabadság napját” ennek értelmében még maximum négy héttel el kell halasztani. Eddig úgy tervezték, hogy a jövő héten hétfőn minden eddig érvényben lévő érintkezési korlátozást feloldanak. Az üzletek és az éttermek már hetek óta újra nyitva vannak.

Most viszont csak az esküvőkre vonatkozó szabályzatokon lazítanak a tervezett időpontban, ezeken a rendezvényeken újra engedélyezett több, mint harminc vendég részvétele. Az ország többi részében, Skóciában, Wales-ben és Észak-Írországban saját koronavírus-szabályzatok vannak érvényben, melyek azonban csak kis mértékben térnek el az Angliában érvényes szabályzatoktól. Amennyiben a helyzet Angliában gyorsan javul, Johnson szerint két hét múlva lehetnek kilátások a változásra.

Bár a brit oltási kampány nagyon előrehaladott és a felnőtteknek már majdnem 57%-a átesett a teljes oltási programon, az először Indiában felfedezett delta-vírusmutáns a fertőzöttségi számokat az országban újra nagy mértékben megnövelte. Miután hetekig csak nagyon kevés új fertőzést regisztráltak, az úgynevezett hétnapos-esetszámok összege most ismét majdnem eléri a hatvannyolcat. Ez az összeg az új fertőzések 100 000 lakosra eső számát tükrözi egy héten belül.

Forrás: www.faz.net

4.9/5 - (325 szavazat)
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Friss Adatvédelmi irányelvek tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTPS-sütiket használunk a jobb működésért.