David Cameron brit külügyminiszter szerint Londonnak és szövetségeseinek „igen erőteljes elrettentő intézkedéscsomagot” kell kidolgozniuk Iránnal szemben, mivel a Teherán által támogatott szervezetek, köztük a Hamász és a Hezbollah rendkívüli veszélyeket jelentenek az egész világra.
Cameron a The Sunday Telegraph című vasárnapi brit konzervatív lapnak nyilatkozva úgy fogalmazott: teljesen egyértelmű üzenettel kell Irán tudomására hozni, hogy a világ nem fogja eltűrni a térségi feszültség eszkalálódását célzó akcióit – írja az MTI.
A brit külügyminiszter arra utalt, hogy az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók az utóbbi hetekben több rakéta- és dróntámadást hajtottak végre kereskedelmi és hadihajók ellen a Vörös-tengeren. A minap a brit királyi haditengerészet Diamond nevű rombolója lőtt le egy drónt, amely a londoni védelmi tárca szerint a Vörös-tengeren közlekedő kereskedelmi hajókat vette célba.
Sir Ben Key tengernagy, a brit haditengerészet vezérkari főnöke az incidens utáni nyilatkozatában hangsúlyozta: a világ tengeri kereskedelmi forgalmának hatoda halad át a Vörös-tengeren, és Nagy-Britannia nem fogja eltűrni a válogatás nélküli támadásokat a tengeri kereskedelem résztvevői ellen.
David Cameron a vasárnapi Telegraph-interjúban szintén kijelentette: a húsziknak és iráni támogatóiknak világos figyelmeztetést kell küldeni arról, hogy a világ nem tűri a hajóforgalom elleni folytatólagos támadásokat. A brit külügyminiszter megerősítette, hogy az iráni rezsim Nagy-Britanniában élő újságírók életét is fenyegeti.
A kijelentés előzményeként a minap nyilvánosságra került, hogy iráni hírszerzési ügynökök 200 ezer dollárt ajánlottak egy embercsempésznek egy londoni székhelyű iráni hírközlő csatorna, az Iran International két műsorvezetőjének meggyilkolásáért.
A tervet az ITV News brit kereskedelmi hírtelevízió tárta fel a héten, miután a merénylet elkövetésére kiszemelt embercsempész kapcsolatba lépett a tévétársasággal és beszámolt az ügyről.
David Cameron az interjúban kijelentette azt is, hogy a Gázának juttatott segélyek egy részét az övezetet uraló Hamász iszlamista szervezet egyebek mellett alagutak építésére vagy még rosszabb célokra használta fel. A politikus szerint azonban most élelmiszereket, vizet, gyógyszereket kell bejuttatni az övezetbe, és ezeket nem lehet katonai célokra használni.
A brit külügyminiszter egyenes utalást tett arra, hogy London szerint Izraelnek nem szabad akadályoznia a Gázának szánt segélyek bejuttatását az övezetbe. Úgy fogalmazott: maradéktalanul elfogadja, hogy Izrael ellenőrizni akarja a szállítmányokat, de ez nem zárja ki az észszerű, erőteljes intervenciókat a nemzetközi humanitárius törvények érvényesítése érdekében.
A Hamász által Izrael ellen október 7-én elkövetett terrortámadásban 1200 ember meghalt, több mint háromezer megsérült és a terrorszervezet Gázába hurcolt 240 túszt, akik közül hozzávetőleg 130 még mindig fogságban van.
Izrael a támadás után kiterjedt hadműveleteket kezdett Gázában. A Hamász ellenőrzése alatt álló gázai egészségügyi minisztérium szerint a háború kezdete óta több mint húszezer ember halt meg az övezetben. Az áldozatok több mint kétharmada nő vagy gyerek.
Fotó: Freepik