Nem szolgálná London érdekeit Kína elszigetelése

James Cleverly a londoni pénzügyi központ, a City polgármesterének kedd este rendezett hagyományos tavaszi bankettjén felszólalva kijelentette: nem érzékel elkerülhetetlen konfliktust Kína, az Egyesült Államok és a szélesebb értelemben vett Nyugat között.  A brit külügyminiszter úgy fogalmazott: szembe kell nézni azzal a megkerülhetetlen realitással, hogy nincs olyan jelentős globális probléma – legyen szó az éghajlatváltozásról, a járványmegelőzésről, a gazdasági instabilitásról vagy a nukleáris fegyverek terjedéséről –, amelyet Kína nélkül meg lehetne oldani.

A brit külügyminiszter szerint a Kínával folytatott párbeszéd feladása egyet jelentene az emberiséget fenyegető legnagyobb problémák megoldására tett erőfeszítések feladásával. James Cleverly elmondta: könnyű és egyszerű dolog lenne „valamiféle új hidegháború” meghirdetése, és annak deklarálása, hogy London célja Kína elszigetelése, ám ez Nagy-Britannia nemzeti érdekeinek elárulásával és „a modern világ akaratlagos félreértésével” érne fel.

A miniszter ugyanakkor alig burkoltan óvta Kínát attól, hogy segítse Oroszországot az ukrajnai háborúban.

– Ilyen háború esetén egy erős és felelősségteljes állam nem vonulhat egyszerűen a háttérbe, nem törleszkedhet az agresszorhoz és nem nyújthat segítséget, biztatást az agresszióhoz – mondta. Hozzátette: nem lehet felszámolni egy szuverén ország – mint például Ukrajna – jogait csak azért, mert az e jogok felszámolásért felelős állam „stratégiai partneri viszonyt” ápol Kínával.

James Cleverly kijelentette: Kína a történelem legnagyobb békeidőbeli fegyverkezési programját hajtja végre, és a 2014-2018-as időszakban általa vízre bocsátott új hadihajók összesített vízkiszorítása meghaladja a brit királyi haditengerészet teljes aktív flottájáét.

A miniszter szerint mindez Tajvanra irányítja a figyelmet. Cleverly hangsúlyozta, hogy a világ konténerhajó-forgalmának hozzávetőleg a fele halad át a Tajvani-szoroson, és ha itt háború törne ki, az szakértői számítások alapján 2600 milliárd dollár értékű globális kereskedelmi forgalmat semmisítene meg.

– Éppen ezért életfontosságú, hogy egyik fél se tegyen egyoldalú lépéseket a status quo megváltoztatásáért – mondta a brit külügyminiszter.

Cleverly beszéde összességében jóval békülékenyebb hangvételű volt a brit kormány más vezető tagjainak legutóbbi megnyilvánulásainál.

Rishi Sunak miniszterelnök tavaly év végi átfogó külpolitikai programadó beszédében például úgy fogalmazott, hogy vége az aranykornak a brit-kínai kapcsolatokban, és Londonnak a vele azonos értékeket valló szövetségesekkel kell drámai mértékben elmélyítenie kapcsolatrendszerét.

Forrás: MTI
Fotó: Pixabay

4.9/5 - (221 szavazat)
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Friss Adatvédelmi irányelvek tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTPS-sütiket használunk a jobb működésért.