Részleges választást tartanak

Részleges helyhatósági választások kezdődtek csütörtökön Angliában. A jelöltek 230 angliai körzeti és megyei tanács több mint nyolcezer választott képviselői mandátumáért versengenek. Ez azt jelenti, hogy az angliai helyhatóságok kétharmadában kell újjáválasztani a tanácsnoki kart.

Az érintett tanácsi körzetekben a kormányzó Konzervatív Pártnak jelenleg 3363, a legnagyobb ellenzéki erőnek, a Munkáspártnak 2140, a harmadik országos parlamenti pártnak, a Liberális Demokratáknak 1221 önkormányzati képviselője van.

Ez a fő brit pártok első nagyobb választási megmérettetése azóta, hogy tavaly októberben Rishi Sunak miniszterelnök került a kormány élére.

A konzervatívoknak a párt vezető személyiségei szerint is komoly mandátumveszteségekkel kell számolniuk. Greg Hands, a Konzervatív Párt elnöke az Evening Standard című londoni napilapnak nyilatkozva hangsúlyozta: független választási szakértők előrejelzései alapján nem lehet kizárni, hogy a csütörtöki választások után akár ezer fővel is csökkenhet a konzervatív önkormányzati képviselők száma.

A legnagyobb brit közvéleménykutató-csoport, a YouGov hónapok óta rendre 15-20 százalékpont körüli támogatottsági előnyöket mér a Munkáspártnak a konzervatívokkal szemben, bár szakértők egybehangzóan hangsúlyozzák médianyilatkozataikban, hogy ezek a felmérések nem vetíthetők ki közvetlenül a helyhatósági választások várható eredményére.

A választóhelyiségek helyi idő szerint 22 óráig tartanak nyitva. A végleges eredmények a hagyományosan lassú nagy-britanniai szavazatszámlálási gyakorlat miatt legkorábban péntek éjjel vagy szombaton várhatók.

Londonban ezúttal nem tartanak helyi választásokat.

Forrás: MTI
Fotó: Pixabay

4.9/5 - (207 szavazat)
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Friss Adatvédelmi irányelvek tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTPS-sütiket használunk a jobb működésért.