Rishi Sunak miniszterelnök, az egészségügyi miniszter, a pénzügyminiszterek, illetve az egészségügyi szakértők gyűlnek majd össze válságértekezlet keretein belül, hogy megoldást találjanak az NHS roppant nehéz helyzetére.
Jelentések szerint az NHS helyzete annyira rossz, hogy az egyes kórházakban tapasztalható ágyhiány miatt a betegek akár napokat is kénytelenek a betegkocsin tölteni.
A miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy két éven belül csökkenteni fogja például a várakozási időt azok számára, akik rutinműtétre várnak. Ám a Munkáspárt szerint a betegek többet érdemelnek, a LIB Demokrata Párt szerint pedig ezek az ígéretek túl kevesek.
A Downing Street-i szombati fórumon az állami és a magánszektor képviselői vesznek részt, az NHS-szervezetek, a helyi területek és a tanácsok főigazgatói és klinikai vezetői mellett az ország minden részéből, valamint orvosi és szociális ellátási szakértők.
Amanda Pritchard, az NHS England vezérigazgatója és Sir Chris Whitty, Anglia vezető orvosigazgatója is részt vesz a találkozón.
A vezető orvosok szerint az NHS pengeélen táncol, túl hosszú időt vesz igénybe a sürgősségi ellátás, a várakozás a rutinműtétekre, a háziorvosi rendelésekre és a kórházból való elbocsátás utáni ellátásra.
Az influenza és a Covid magas szintje, a sztrájkhullám és a megélhetési válság szintén hatalmas nyomást gyakorol az egészségügyi szolgálatra.
Hétfőn az egészségügyi szakszervezetek meghívást kaptak Steve Barclay egészségügyi miniszterhez, hogy áprilistól tárgyaljanak a 2023-24-es bérekről – de a szakszervezeti vezetők szerint a kormánynak lépnie kell az idei évre vonatkozó jelenlegi bérvitában, és a tárgyalások nem fogják megakadályozni a januárra tervezett sztrájkokat.
Pat Cullen, a Royal College of Nursing főtitkára a BBC Today című műsorában szombaton elmondta, hogy az ápolók 2022-23-as béremelése „alapvető fontosságú” a folyamatban lévő vita szempontjából.
„Természetesen elmegyünk a találkozóra… de sajnos nem ez az, ami megakadályozza a 10 napra tervezett sztrájkokat” – mondta.
Arra a kérdésre, hogy korábbi megjegyzéseiben, amelyekben azt sugallta, hogy a szakszervezet fontolóra venné a béremelési követelésének 19%-ról való csökkentését, és hogy a szakszervezet hajlandó lenne 10%-ot is elfogadni, felszólította a miniszterelnököt, hogy „félúton” találkozzon vele.
„Olajágat nyújtottam, hogy tárgyalóasztalhoz üljünk” – mondta. „A labda most már határozottan a miniszterelnök térfelén van. Le kell ülnie velem a tárgyalóasztalhoz, és pénzt kell letennie az asztalra, méghozzá a folyó évről.”
A kormány azt mondja, hogy szombatra egész napos NHS Recovery Forumot szervezett, hogy arra összpontosítson, hogyan lehet „megosztani a tudást és a gyakorlati megoldásokat” Anglia különböző régióiban.
A Downing Street szerint a cél az, hogy az egészségügyi szolgálat előtt álló „legfontosabb kihívásokkal” – például a késedelmes elbocsátással és a sürgősségi ellátással – foglalkozzanak.
Egy szóvivő elmondta: „Összehozzuk az egészségügyi és az ellátási ágazat legjobb elméit… Ki akarjuk javítani az NHS teljesítményében a helyi területek között tapasztalható indokolatlan eltéréseket, mert függetlenül attól, hogy hol élünk, minőségi egészségügyi ellátáshoz kell jutnunk”.
Forrás: BBC.com