Az írek nem támogatták a népszavazáson a család fogalmának a házasságon túli kibővítését, sem annak a cikknek a törlését, amely szerint az anyák elsőrendű feladata „a háztartási feladatok” otthoni gyakorlása.
Alkotmánymódosító népszavazást tartottak Írországban pénteken, a nemzetközi nőnapon, ahol arról dönthettek az írek, hogy kiveszik az alaptörvényből azt a részt, ami gyakorlatilag kijelenti, hogy „a nőknek a konyhában a helyük” – írta meg az rtl.hu.
Az 1937-ben született „a nők otthon” cikkelyt kritikusai régimódinak és meghaladottnak tartják, amire hivatkozva korábban a feleségeket karrierjük feladására kényszerítették és háziasszonyszerepre korlátozták. Emiatt a nők nemcsak az álmaikat voltak kénytelenek feladni, hanem idős korukban alig kaptak nyugdíjat.
A szöveg szerint az államnak „biztosítania kell, hogy az anyáknak ne kelljen pénzügyi szükségtől hajtva munkát végezniük, amivel elhanyagolják otthoni kötelességeit”. A passzus arra is kitér, hogy a közjót nem lehet elérni a nők otthon betöltött szerepe nélkül. Az új szöveg szerint a család bármelyik tagja tud gondoskodni a családról, és az nem csak az anya kötelessége.
A népszavazás megtörtént, a szombat este közzétett eredményekből pedig kiderült: az írek nagy arányban elutasították az 1937-ben megszövegezett alkotmányban a családra és a nőkre vonatkozó utalások reformját
– írja az MTI.
Vagyis a népszavazási eredmények szerint az írek nem támogatták a család fogalmának a házasságon túli kibővítését, sem annak a cikknek a törlését, amely szerint az anyák elsőrendű feladata „a háztartási feladatok” otthoni gyakorlása.
A család meghatározására vonatkozó első kérdésben a nem szavazatok 67,69 százalékkal győztek az igenek felett a szombat este közzétett hivatalos eredmények szerint. A nők háztartási feladataira vonatkozó rész megváltoztatását pedig 74 százalék utasította vissza
– írja a Guardian.
Leo Varadkar miniszterelnök, akinek a jobbközép kormánya kezdeményezte a reformot, elismerte a vereségét.
„A mi felelősségünk volt, hogy meggyőzzük az emberek többségét, szavazzanak igennel, és ebben kudarcot vallottunk”
– mondta a kormányfő.
A népszavazás iránt nem volt nagy a lelkesedés, a 39 választókerület többségében a részvételi arány nem haladta meg az 50 százalékot.
Forrás: rtl.hu
Illusztráció: Pixabay