Élelmiszermentő kampány indul

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül című élelmiszerpazarlás-megelőzési programjának szakmai támogatásával szemléletformáló kampányt kezdeményez az Auchan Magyarország – közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

A kampányra a termékjelölések tisztázása miatt van szükség, számos termék ugyanis a minőségmegőrzési idő után is biztonsággal fogyasztható.

A Nébih programjának legfrissebb útmutatója ismerteti, hogy melyik élelmiszertípus körülbelül meddig hasznosítható, az Auchan áruházak vásárlói pedig matricákat kapnak, amellyel otthon megjelölhetik a közeli lejáratú termékeket. A kezdeményezéssel arra akarják a fogyasztókat ösztönözni, hogy nézzék át az otthoni készleteiket, hogy azokból minél kevesebb kerüljön a szemetesbe.

A közlemény szerint a felvilágosítás azért is indokolt, mert adományként is hozzájuthat valaki minőségmegőrzési időn túli élelmiszerekhez. A belföldi háztartások közben évente majdnem 250 ezer tonna élelmiszert pazarolnak el, ennek összértéke csaknem 380 milliárd forint – olvasható az Auchan Még jó! kampányának honlapján.

Az oldalon ismertetik azt is, hogy például a tojás a minőségmegőrzési idő után két héttel, a konzervek pedig akár egy év múlva is fogyaszthatók, ha a csomagolásuk sértetlen, a tárolásuk és a szállításuk megfelelt az előírásoknak, gyanús elváltozást pedig nem mutatnak.

Fotó: Pixabay

4.9/5 - (183 szavazat)
Friss Adatvédelmi irányelvek tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTPS-sütiket használunk a jobb működésért.