Erzsébet királyné köré szerveződő konferenciát rendeznek Pécsett

Erzsébet királyné és a magyarok címmel tizenhat kutató előadásával kezdődik kétnapos konferencia a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szervezésében a királynéról elnevezett pozsonyi egyetem Pécsre költöztetésének századik évfordulója alkalmából csütörtökön.

A baranyai felsőoktatási intézmény közleményében azt írták: a PTE centenáriumi programsorozata részeként Bölcsészet és Társadalomtudományi Kar és az Egyetemi Levéltár szervezésében rendezik meg az eseményt a Pécsen letelepített pozsonyi egyetem névadójának emléket állítva.

Az 1912-ben alapított pozsonyi egyetem Ferenc József engedélyével vette fel Erzsébet királyné nevét, majd az egyetem ünnepélyes felavatására 1916. november 19-én, Erzsébet-napon került sor.

A Pécsen rendezett kétnapos rendezvényen öt szekcióban tizenhat kutató tart előadást Erzsébet királynéhoz kapcsolódóan.

Az előadók foglalkoznak a királyné családjával, az életét meghatározó jelentős eseményekkel, magyarországi tevékenységével, szerepeivel; a művészetekben megjelenő Erzsébet-képpel, az Erzsébet-kultusz különböző formáival, valamint Erzsébet királyné és Pécs, illetve a királyné és a pozsonyi egyetem kapcsolatával.

A több tudományterületet felölelő konferencia előadói között a történészeken kívül művészettörténészek, néprajztudós, irodalomtörténész, levéltáros és könyvtáros is szerepel. A konferenciához kapcsolódóan, annak zárásaként kerül sor a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Történeti Osztályán kiállítás is nyílik.

Forrás: MTI
Fotó: Pixabay

5/5 - (204 szavazat)
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Friss Adatvédelmi irányelvek tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTPS-sütiket használunk a jobb működésért.