Januártól jönnek a kötelező visszaváltási díjas termékek

2024. január 1-től indul a kötelező visszaváltási rendszer, amely a 0,1-3,0 literes űrtartalmú műanyag, fém vagy üveg csomagolású italtermékeket érinti. A visszaváltási díj – palackonként 50 forint – nem a gyártók bevételét gyarapítja, hanem a hatékonyabb, fenntarthatóbb hulladékkezelés megvalósítását szolgálja – közölte az MTI-vel hétfőn a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

A közlemény szerint a fogyasztókat érintő legnagyobb újdonság, hogy a nem újrahasználható csomagolások esetében is visszaváltási díjjal növelten tudják megvásárolni a termékeket. Kiemelték: a fogyasztók a visszaváltási díj miatt magasabb árakkal találkozhatnak majd a boltokban, azonban a visszaváltást követően ezt a díjat akár háromféle módon is megkaphatják.

A kötelező visszaváltási rendszert működtető Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. (MOHU) országos lefedettséggel automata, illetve kézi visszaváltási hálózatot alakít ki, hogy a vásárlók a fogyasztói árban szereplő visszaváltási díjat visszakaphassák.

A kötelező visszaváltási díj azokra a palackokra vonatkozik, amelyeket a gyártók és az első hazai forgalomba hozó importőrök regisztráltak a MOHU rendszerében, és 2024. január 1. után hoznak forgalomba. Ezeket a termékeket egy logóval és új vonalkóddal azonosítják majd – írják.

A visszaváltás az új vonalkódok leolvasásán és a termék regisztrálásán alapul és a csomagolás épségét, fizikai paramétereit is ellenőrzik. Hangsúlyozták: fontos tudni, hogy az automaták csak ép, eredeti alakját megőrző, jól olvasható vonalkódú termékeket fogadnak el visszaváltásra.

A korábban gyártott, forgalomba hozott termékek 2024. június 30-ig továbbra is kaphatók lesznek és nem kell értük visszaváltási díjat fizetni, de nem is lehet őket visszaváltani – hívja fel a figyelmet a NAK.

Fotó: freepik

 

5/5 - (159 szavazat)
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Friss Adatvédelmi irányelvek tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTPS-sütiket használunk a jobb működésért.