Jobbik: „klebelsbergi fordulatot” az oktatásfinanszírozásban

Az oktatásra fordított források erőteljes emelését jelentő „klebelsbergi fordulatot” sürgetett keddi budapesti sajtótájékoztatóján Brenner Koloman, a Jobbik-Konzervatívok frakcióvezető-helyettese.

Azt szorgalmazta: a jelenlegi, hat százalék alatti értékről emeljék a GDP nyolc százalékára a területre fordított források arányát, egy – a pedagógusok mellett az egyetemi oktatókat is megillető – 50 százalékos béremelést követően pedig pár év alatt legalább a régiós átlaghoz zárkóztassák fel az oktatásban dolgozók fizetését – közölte az MTI.

„A magyar egyetemi világ ennél többet érdemel”

– fogalmazott Brenner Koloman.

Hiszünk abban, hogy az oktatás egésze és ezen belül a magyar egyetemi világ is kiemelt nemzetstratégiai ágazatnak tekintendő – közölte a politikus, hozzátéve, az elmúlt évek emelései dacára alacsony juttatás komoly elvándorlási hullámhoz vezethet.

Azt is hozzá tette, hogy ezen emelések jelentős hányada nem az alapbért érintette, hanem pluszjuttatások, pótlékok képében jelent meg, így az „bármikor elvehető”.

A jobbikos politikus külön problémaként említette, hogy béraránytalanság alakult ki az állami kezelésben maradt és az alapítványi formába kiszervezett intézmények dolgozói között.

Egy társadalom fejlettsége mindig attól függ, hogy hogyan bánik az értelmiséggel; a jelenlegi kormány tudás- és értelmiségellenes politikájának egyik fokmérője, hogy mekkora megbecsültséget mutat a pedagógusok, az egyetemi oktatók, dolgozók bére – fogalmazott Brenner Koloman, hozzátéve, pártja „nem elbocsátandó cselédnek, hanem felelős értelmiséginek tartja” az oktatásban dolgozókat.

Fotó: illusztráció / freepik

4.9/5 - (141 szavazat)
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Friss Adatvédelmi irányelvek tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTPS-sütiket használunk a jobb működésért.