Többet költenek a magyarok külföldi utazásra

A magyar családok egyre bátrabban és egyre többet költenek utazásra: tavaly decemberben mintegy 250 ezerrel több magyar döntött külföldi utazás mellett, mint a megelőző év azonos időszakában, ez látszik a légi és közúti határforgalmi adatokban is – hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI írása alapján.

A kormány a családok pihenését támogatva úgy döntött, hogy 2024 végén egybefüggő, hatnapos pihenőidőszakot biztosít számukra. A magyarok a karácsonyi pihenőidőszakot kihasználva soha nem látott számban utaztak külföldre. 2024 decemberében a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről 212 ezer magyar utazott külföldre, amely 19 százalékkal, összesen 34 ezer fővel több, mint a megelőző év decemberében.

A legtöbb magyar London, Isztambul, Dubai, Milánó és Róma reptereire utazott.

A legnagyobb keresletnövekedés azonban olyan népszerű, főként mediterrán üdülőhelyekhez köthető, mint Valencia (fotónkon, 228 százalék), Málaga (45 százalék), Málta (35 százalék), Abu-Dzabi (30 százalék), Tenerife (28 százalék), Nizza (24 százalék), Athén (19 százalék) vagy Bari (16 százalék).

A repülővel elutazók mellett jelentősen nőtt a szomszédos országokba autóval kiutazó magyarok száma is. 2024 decemberében mintegy 107 ezerrel több magyar rendszámú kilépő autót regisztráltak a határátkelőknél, ami 5,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

A legnagyobb forgalomnövekedés Ausztria (+28 ezer) és Szlovákia (+73 ezer) irányába történt. Autónként átlagosan két utas hagyta el az országot, összességében így 215 ezerrel többen utaztak decemberben külföldre gépjárművel Magyarországról.

A mintegy 250 ezerrel több külföldre utazó magyarra vetítve ez fejenként több százezer forintot jelent a korábbi statisztikák szerint, amely a külföldi fogyasztásban hasznosult – olvasható a közleményben.

A kormány szerint a több mint egy éve tartó, dinamikus reálbéremelkedés a fogyasztás bővülése mellett a külföldi utazások számának emelkedését is lehetővé tette.

Fotó: magánarchívum

5/5 - (148 szavazat)
Friss Adatvédelmi irányelvek tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTPS-sütiket használunk a jobb működésért.