Felhívás, hogy a Gordonstoun finanszírozza a bántalmazott tanulók mentális egészségügyi támogatását

Egy volt tanuló szerint az elit Gordonstoun iskolának alapítványt kellene létrehoznia, hogy segítse a bántalmazott tanulókat a mentális egészségügyi kezeléshez való hozzájutásban.

Véleménye szerint a bentlakásos iskolának vállalnia kellene a felelősséget az őt és másokat a morayi Aberlour House-ban ért visszaélésekért.

John Findlay elmondta a skót gyermekbántalmazási vizsgálatnak, hogy 1990-ben, 12 éves korában szexuálisan zaklatta őt egy tanár. (Akkoriban a Gordonstoun előkészítő iskolának számított. Az iskolákat azóta összevonták.)

A vizsgálat jelenleg a bentlakásos iskolákban történt visszaélésekkel kapcsolatos állításokat vizsgálja.

Findlay úr – aki lemondott a névtelenséghez való jogáról – a vizsgálat során elmondta, hogy az Aberlour House-ban szállt meg, amikor egy rögbimeccs után fájdalomcsillapítóra volt szüksége.

Elmondta, hogy egy angoltanár adta neki azt, amit ő gyógyszernek hitt, és nem sokkal később a férfi bejött a hálótermébe, és szexuálisan zaklatta őt.

Findlay úr elmondta a vizsgálat során, hogy a támadás alatt nem tudott mozogni vagy beszélni, de tudatában volt annak, hogy mi történik.

Elmondása szerint, amikor később szembesítette a tanárát tettével, az azt állította, hogy csak képzelte a történteket, aminek az lehet az oka, hogy fájdalomcsillapítót vett be.

Az ügyet jelentették az iskola egyik vezetőjének, de végül nem történt rendőrségi feljelentés, mivel a szülők megegyeztek az iskolával, hogy ettől eltekintenek, cserébe az iskola megígérte, hogy a tanár többet nem fog tanítani.

Mr. Findlay úgy tudja, hogy ennek ellenére volt tanára máshol is oktatott még, ahonnan hasonló körülmények között távozott. A tanítást a hírek szerint végül Kenyában folytatta, mostanra meghalt.

Findlay úr elmondta, hogy még mindig súlyos szorongástól, depressziótól és poszttraumás stresszbetegségtől (PTSD) szenved.

Azt is hozzátette, hogy ugyan szüleit és az iskolát nem hibáztatja, de a rendőrségnek nyomoznia kellett volna, bántalmazóját pedig felelősségre kellett volna vonni.

Findlay úr felszólította a Gordonstount, hogy hozzon létre egy alapítványt, amely a bántalmazást túlélt egykori diákok mentális egészségügyi támogatását finanszírozza.

A helyes út

Így nyilatkozott: „A Gordonstounnak lehetősége van arra, hogy felálljon és helyesen cselekedjen. Ez pedig azt jelenti, hogy gondoskodnia kell a volt diákjairól azáltal, hogy támogatja őket a mentális betegségekkel kapcsolatban szükséges és előírt ellátások finanszírozásában.”

Az Aberlour House és a Gordonstoun kapcsolatban állt egymással, de különálló jogi személyek voltak, amíg 1999-ben össze nem olvadtak.

Az iskola korábban „nagyon őszinte bocsánatkérést ajánlott fel mindazoknak, akik akár a Gordonstounban, akár az Aberlour House-ban bántalmazást szenvedtek el”.

A férfi jövő hónapban találkozik a Gordonstoun jelenlegi igazgatójával, hogy megvitassák a kérdést.

Több áldozat

Egy másik tanú, akit névtelensége megőrzése érdekében csak Paul néven említettek, elmondta a vizsgálat során, hogy a Gordonstoun nem hallgatta meg, amikor 1989-ben bántalmazást jelentettek.

Az egykori diák – aki azt állítja, hogy egy másik tanár is zaklatta, akit később gyermekekkel való szexuális visszaélésért ítéltek el – azt mondta a vizsgálóbizottságnak, hogy ha a Gordonstoun meghallgatta volna, akkor a visszaélések talán meg sem történtek volna.

Paul azt mondta, hogy ez a tanár először barátságot kötött vele, majd molesztálta őt tinédzserkorában.

A tanár 2018-ban börtönbe került, mert több diákot is molesztált a Gordonstounban, de mindössze hat hónap után szabadult.

Paul elmondta a vizsgálat során, hogy szinte soha senkinek nem mesélt a Gordonstounban elszenvedett bántalmazásról egész felnőtt élete során, de úgy döntött, hogy beszél a rendőrséggel, miután meghallotta, hogy a tanár más tanulókkal szembeni viselkedését vizsgálják. Azt mondta: „Nem hagyhattam, hogy valaki egyedül álljon fel és menjen keresztül mindezen”.

Paul elmondta, hogy kezdetben a tanárral való kapcsolata olyan volt, mint egy barátság, és részt vett a tanár által vezetett tevékenységekben. Előfordult, hogy a tanár meghívta Pault az iskola uszodájába, ahol a tanár levette az úszódresszét, majd arra kérte őt, tegye ugyan ezt, de Paul inkább távozott. Paul elmondása szerint más incidens is volt, például, amikor a tanár tapogatta számítógépes játék közben. Hozzátette: „Még mindig látom magam előtt a képernyőt… kristálytisztán.”

Vizsgálat

A keddi tanúmeghallgatáson Paul elmondta, hogy legalább öt másik áldozatról tud, akik közül hárman érintettek a tanár elleni büntetőeljárásban. Ezt mondta: „A legszomorúbb, legkritikusabb mulasztás akkoriban az volt, hogy Gordonstoun nem hallgatotta meg azokat, akik 1989 elején jelentették a bántalmazást.

Paul, aki most a 40-es éveiben jár, azt állítja, hogy a Gordonstounban elszenvedett bántalmazás kihatott egész további életére.

A vizsgálat a hét folyamán ismét meghallgatja a Gordonstoun jelenlegi igazgatóját, Lisa Kerrt.

Kerr asszony márciusban tanúvallomást tett a vizsgálat előtt, és az iskola nevében bocsánatot kért azoktól, akiket bántalmazás ért: „Szeretnék őszinte bocsánatot kérni mindenkitől, aki akár a Gordonstounban, akár az Aberlour House-ban bántalmazást szenvedett el”.

A vizsgálat Smith bírónő előtt folytatódik.

Forrás: BBC.com

4.8/5 - (200 szavazat)
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Friss Adatvédelmi irányelvek tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTPS-sütiket használunk a jobb működésért.