Charlie Watts, a Rolling Stones dobosa 80 évesen elhunyt

Charlie Watts, a legendás rock-együttes “The Rolling Stones” dobosa, elhunyt. Watts 80 évesen szerettei körében halt meg kedden egy londoni kórházban, közölte ügynöke Bernard Doherty többek között a “PA” nevű brit hírügynökséggel.

“Charlie nagyra értékelt úriember, apa és nagyapa volt, a “Rolling Stones” tagjaként pedig generációjának egyik legnagyszerűbb dobosa is”, hangzott az esti közleményben.

Néhány héttel ezelőtt már köztudott volt, hogy Watts nem fog részt venni az együttes jövendőbeli amerikai turnéján. A “PA” szerint egy szóvivő azt mondta, hogy egy közelebbről nem részletezett orvosi kezelés után lábadozott. Watts-ot a BBC szerint már 2004-ben kezelték gégerák miatt.

Az első dob egy régi bendzsóból készült

A zenész, aki 1941 június 2-án született Észak-Londonban, már korán felfedezte a jazz és a blues iránti szeretetét. Első dobját egy régi bendzsóból barkácsolta – egy évtizedekig tartó karrier kezdete különböző jazz-alakulatokkal és persze a “Rolling Stones”-szal.

Watts fél évvel az együttes első fellépése után lett a “Rolling Stones” tagja, mely a legendás londoni Marquee Club-ban zajlott 1962 július 12-én. Ez a döntés úgy zeneileg, mint anyagilag kifizetődött. A “Stones”-nak éppen megvolt a kellő szerencséje és a kellő anyagi háttere ahhoz, hogy sok időt tölthessen a stúdióban, mondta a brit “Telegraph”-nak egy fél évszázaddal később – így aztán sok mindent kipróbálhattak.

Watt kerülte a rivaldafényt

A dobos az egyik legjobban öltözött rock-sztárnak számított. De az énekes Mick Jagger-rel és a gitáros Keith Richards-szal ellentétben kerülte a rivaldafényt. Jazz-zenész létére nagyra értékelte a zenei együttműködést és összekovácsolta a “Stones”-t – nem csak akkor, amikor a színpadon megadta a ritmust, hanem leginkább akkor, ha Jagger és Richards az évek során újra és újra hajba kapott.

Watts az 1980-as években sokat ivott és kábítószereket is használt. Az egykori erős dohányos 2004-ben átvészelt egy gégerákos megbetegedést.

Watts-nak 1964 óta ugyanaz volt a felesége, a művész Shirley Watts. Egy közös lányuk volt, aki ma már felnőtt. Egy lovas farmon éltek Devon grófságában és arab telivéreket tenyésztettek professzionális módon.

De a rocker-élettől nem tudott szabadulni: Minden turné után megpróbált visszavonulni, vallotta be a “Times”-nak 75 évesen. Keith Richards megkérdezte tőle, hogy akkor vajon mit csinálna. “Nem is tudom. Talán a füvet nyírnám? Szóval nem vonulok vissza.”

Forrás: t-online.de

4.9/5 - (183 szavazat)
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Friss Adatvédelmi irányelvek tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTPS-sütiket használunk a jobb működésért.