Egy férfi kampányt indított, hogy megváltoztassa a városában tapasztalható „szórakozási hiányt” – írja a BBC.
A magát Chichester Anti-Recreation Partnership (Carp, azaz ponty) nevű szervezetnek nevező férfi hamis táblákat helyezett el a dél-angliai város központjában, hogy megnevettesse az embereket, egyben felhívja a figyelmet a közösséget érintő problémákra is.
A helyben élő és dolgozó, magát azonosítani nem kívánó Carp a BBC-nek elmondta, hogy a város „túlszabályozottságát és a szórakozás hiányát” akarta szatirizálni, miután észrevette, hogy „mindenütt” figyelmeztető vagy tiltó táblák vannak.
A Chichester District Council szerint Chichester „élénk hely, ahol élni, dolgozni és nézelődni lehet”. Egy nemrégiben készült tanulmányt idéztek, amely szerint a város a legjobb hely West Sussexben élni.
„Teljesen imádom Chichestert” – mondta Carp. „De van néhány figyelemre méltó hiányossága – különösen, ami a szórakozást és a fiatalabbaknak való időtöltést illeti. Idővel egyre inkább az idősebb lakosok kiszolgálására koncentrál. Bár nagyszerű, hogy annyi minden van a nyugdíjasok számára, úgy tűnik, hogy ez a fiatalabb generációkról való megfeledkezés rovására ment” – hívta fel a figyelmet.
A Nemzeti Statisztikai Hivatal szerint a chichesteri lakosok csaknem fele 50 év feletti. Chichester kerületi tanácsa a BBC-nek elmondta, keményen dolgoznak azon, hogy minden korosztály számára izgalmas eseményeket szervezzenek, többek között lézerfényshow-kat, zenei rendezvényeket és utcabulikat.
„Ezek mindegyike nagyon jó fogadtatásra talált” – mondta a tanács szóvivője.
Carp azt is elmondta, hogy fel akarja hívni a figyelmet a közösséget érintő szélesebb körű problémákra, mint például a szennyvízválság, az utak rossz állapota vagy az egyenetlen járdák.
„A humornak megvan az az egyedülálló képessége, hogy lefegyverzi az embereket, és lehetővé teszi számukra, hogy új szemszögből tekintsenek a problémákra. Azokat olyan módon formálja át, hogy azok megközelíthetőbbek és kevésbé konfrontatívak legyenek, ami megkönnyíti az üzenet átadását és a viták elindítását.”
Carp szerint körülbelül 35 táblát helyezett ki, mióta augusztusban elkezdte kampányát. Általában lefényképezi a munkáját, és feltölti a közösségi médiára. Úgy látja, üzenete gyors lendületet vett – néhány kép vírusként terjedt a TikTok-on -, bár hozzátette, hogy a tanács gyorsan leszedette a táblákat.
Azt mondta, reméli, hogy a táblák segíthetnek megváltoztatni a közvéleményt a város élénkebbé és szórakoztatóbbá tételének javára, bár szerinte vannak, akik ezt visszautasítják.
Javaslata szerint „nagy változást” lehetne elérni, ha a fiatalok számára több éjszakai szórakozási lehetőséget hoznának Chichesterbe, valamint, ha visszaállítanák a jégpályát és több játszóteret hoznának létre a gyermekek számára.
Chichester kerületi tanácsa a BBC-vel közölte: 814.000 fontot fektet be több chichesteri játszótér felújításába.
„A családok és a fiatalok nagyon fontos részét képezik közösségünknek” – mondta a szóvivő.
Az önkormányzat hozzátette, hogy létrehozott egy külön esti és éjszakai munkacsoportot, amely véleményeket gyűjt arról, hogy a fiatalok mit szeretnének látni a városban a jövőben.
„Úgy érzem, hogy hozzájárulok ahhoz, hogy a város mindenki számára jobb hely legyen” – véli Carp.
„Legyen szó akár egy mosolyról, egy beszélgetésről, vagy csak arról, hogy az emberek új módon gondolkodnak a problémákról. Úgy gondolom, hogy a hatás igazolja az erőfeszítést.”
Fotók: Carp