Újra His Majesty nevére állítják ki a brit útleveleket

Az új brit útlevelek 1952 óta először viselik majd a „His Majesty” címet – közölte a belügyminisztérium.

A megszólítás frissítésére azért került sor a BM szerint, mert Őfelsége Útlevélhivatala (HM Passport Office) a nyári forgalmas időszak közeledtével továbbra is kivételes szolgáltatást akar nyújtani a brit állampolgároknak.

A 2023-as év első 6 hónapjában több mint ötmillió útlevelet dolgoztak fel, amelyek több mint 99 százalékát a szokásos, tízhetes brit szolgáltatási időn belül állították ki; túlnyomó többségüket jóval ezen az időn belül, több mint 90 százalékukat pedig három hét alatt. Ez jelentős javulást jelent a HM Passport Office teljesítményében 2022 óta, amikor is az útlevelek 95,4 százalékát adták ki ebben a tízhetes időkeretben.

Ez egy sor stratégiai intézkedésnek tulajdonítható, amelyeket a 2022 elején felmerült kihívások leküzdése érdekében hajtottak végre, ideértve a folyamatok javítását, a digitális rendszerek jelentős fejlesztését, a rugalmas erőforrásokhoz való fokozott hozzáférést és az ügyfélkapcsolati szolgáltatások második szolgáltatójának bevezetését. Ezek a kezdeményezések együttesen járultak hozzá ahhoz, hogy a HM útlevélhivatal képes legyen következetesen megfelelni a magas szintű teljesítménynormáknak, és hogy példamutató ügyfélszolgálatot tudjon nyújtani.

„A Her Majesty megszólítás hetven éve szerepel(t) a brit útleveleken, és sokan közülünk nem is emlékszünk olyan időszakra, amikor nem ez lett volna rajta. Ez jelentős pillanatot jelent az Egyesült Királyság történelmében, mivel 1952 óta először lesz benne a brit útlevelekben His Majesty, a király címe. A brit útlevélhivatal történelmének új korszakába lépve kivételes szolgáltatást nyújt, én rendkívül hálás vagyok a kiemelkedő teljesítményükért, valamint az egész csapat rendíthetetlen elkötelezettségéért, amellyel a brit lakosság igényeinek kielégítését szolgálják. Bár hatalmas javulást értünk el, továbbra is arra kérem a lakosságot, hogy időben igényeljék útlevelüket” – mondta Suella Braverman belügyminiszter.

A legkorábbi feljegyzett brit útlevél V. Henrik uralkodásának idejére, 1414-re nyúlik vissza, az akkori dokumentumokat „safe conducts” néven ismerték.  Az első modern stílusú, fényképet és aláírást is tartalmazó brit útleveleket csak 1915-ben állították ki.

Az első biztonsági elemet, a speciális vízjelet 1972-ben vezették be az útlevelekbe.  Azóta számos ilyet építettek még be, a vízjelektől kezdve a hologramokon és a bonyolultan nyomtatott mintákon át a polikarbonát lapig – ez azt jelenti, hogy a brit állampolgárok biztosak lehetnek abban, hogy egyedi okmányukat csak egy példányban állították ki.

Az első, bordó színű, géppel olvasható útleveleket 1988-ban adták ki, majd több, mint 30 évvel később, 2020-ban, az Egyesült Királyság EU-ból való kilépését követően vezették be újra a jellegzetes kék borítót.

Forrás: gov.uk
Fotó: iStock

4.9/5 - (218 szavazat)
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Friss Adatvédelmi irányelvek tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTPS-sütiket használunk a jobb működésért.