Újra megjelenhet a nyilvánosság előtt Károly király

Ismét megjelenhet nyilvános programjain a brit uralkodó, akit az év eleje óta daganatos megbetegedéssel kezelnek.

A Buckingham-palota pénteki tájékoztatása szerint a 75 esztendős Károly király a jövő héttől visszatérhet hivatalos közéleti feladatainak ellátásához, miután orvosai nagyon biztatónak tartják a kezelés során eddig elért eredményeket, és pozitívan ítélik meg a király további gyógyulási kilátásait.

Károly első nyilvános programjaként jövő kedden egy onkológiai központot keres fel, a következő hetekben pedig számos egyéb hivatalos eseményen vesz részt.

A Buckingham-palota bejelentése szerint a király és felesége, Kamilla júniusban fogadja Londonban a japán császárt és hitvesét, akik állami látogatásra érkeznek a brit fővárosba.

Az udvar február 5-én jelentette be, hogy az uralkodónál daganatos betegséget diagnosztizáltak.

Károly menyét, Katalin walesi hercegnőt, az uralkodó fia, Vilmos trónörökös feleségét is daganatos megbetegedéssel kezelik. Ezt a 42 éves hercegnő maga jelentette be március 22-én. Katalin elmondta: januárban elvégzett hasüregi műtétje után még az volt az orvosi szakvélemény, hogy a beavatkozást nem rákos elváltozás tette szükségessé.

A műtét sikeres volt, de az utána elvégzett vizsgálatok kiderítették, hogy mégis daganatos megbetegedésről van szó – mondta a hercegnő. Hozzátette: orvosai megelőző jellegű kemoterápiás kezelést javasoltak.

Katalin hercegnő karácsony óta nem vett részt nyilvános programokon. Az ő betegségének pontos mibenlétéről sem hangzott el részletesebb hivatalos beszámoló, és az udvar egyelőre arról sem ad tájékoztatást, hogy Katalin mikor térhet vissza közéleti tevékenységéhez – írja az MTI.

Fotó: archívum

4.9/5 - (350 szavazat)
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Friss Adatvédelmi irányelvek tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTPS-sütiket használunk a jobb működésért.