A tudomány is bizonytalan volt a járvány kezdeti szakaszában

A brit kormánynak tudományos tanácsadással szolgáló intézmények és szakértők is bizonytalanok voltak a koronavírus-járvány terjedésének korai szakaszában – mondta a járvány előzményeinek, következményeinek és kormányzati kezelési módjának feltárását célzó brit vizsgálat hétfői munkanapján Rishi Sunak brit miniszterelnök.

A nyáron kezdődött vizsgálat, amelyet Heather Hallett, az angol fellebbviteli bíróság nyugalmazott bírája vezet, várhatóan 2026-ig tart, és több különálló részből – hivatalos elnevezéssel modulból – áll.

A jelenleg folyó második vizsgálati modul estébe nyúló hétfői munkanapja Sunak meghallgatásával telt. A konzervatív párti kormányfő, aki a brit koronavírus-járvány elhatalmasodásának idején a pénzügyminiszteri tisztséget töltötte be Boris Johnson akkori miniszterelnök kormányában, a meghallgatáson mélységes sajnálkozásának adott hangot a járvány okozta halálozások miatt, és elnézést kért azoktól is, akik a járvány idején hozott hatósági intézkedések hatásait szenvedték meg.

A kormány intézkedéseinek megalapozottságára vonatkozó kérdésekre válaszolva Rishi Sunak úgy fogalmazott: a tudományos tanácsadók nézetei a koronavírus-járvány kezelési módjáról széles ívet fogtak át.

„A tudomány akkoriban bizonytalan volt, és ezt maguk a tudósok mondják”

– tette hozzá a brit miniszterelnök.

Sunak szerint a helyzet túlzott leegyszerűsítése lenne azt mondani, hogy mindig volt egy adott válasz a járvánnyal kapcsolatos kérdésekre.

A hétfői meghallgatás egyik legnagyobb figyelemmel várt eleme volt a jelenlegi kormányfő által pénzügyminiszterként 2020 nyarán „Eat Out to Help Out” címmel meghirdetett kezdeményezés, amely ártámogatásokkal ösztönözte a lakosságot az éttermek látogatására a járványügyi korlátozásoktól súlyosan meggyötört vendéglátószektor megsegítése végett.

Sir Patrick Vallance, a brit kormány akkori tudományos főtanácsadója a vizsgálat minapi meghallgatásán azt mondta, a kormány erről előzőleg nem konzultált a tudományos járványügyi testületekkel, márpedig ez a kezdeményezés teljesen a visszájára fordította azt az addigi hivatalos útmutatást, hogy az emberek közösségi érintkezése jelentős járványügyi kockázattal jár.

Arra a kérdésre, hogy a kezdeményezés növelhette-e a járvány okozta halálozások számát, a volt tudományos főtanácsadó úgy válaszolt, hogy nagy valószínűséggel igen.

A hétfői meghallgatáson Rishi Sunak ugyanakkor kijelentette: a kormányzati tanácsadók részéről annak idején nem hallott olyan felvetéseket, hogy a vendéglátószektor megsegítését célzó program – amelynek költségvetési támogatása 850 millió fontba (csaknem 380 milliárd forintba) került – gyorsítaná a járvány terjedését.

A brit miniszterelnök szerint a tudományos tanácsadóknak bőven lett volna idejük észrevételeik megfogalmazására a program meghirdetése és kezdete közötti időszakban, de ezzel egyikük sem élt.

A kormányfő határozottan cáfolta, hogy az Eat Out to Help Out program okozta volna a nagy-britanniai koronavírus-járvány 2020 őszén kezdődött második hullámát, amely miatt 2020 novemberében újabb országos korlátozásokat kellett elrendelni.

Rishi Sunak elmondta ugyanakkor, hogy a támogatási kezdeményezés célja kétmillió vendéglátóipari munkahely megmentése volt.

MTI

5/5 - (250 szavazat)
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Friss Adatvédelmi irányelvek tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTPS-sütiket használunk a jobb működésért.