December 26-ától Skócia legnagyobb része is a legkeményebb korlátozási szintre kerül három hétre.
Mit lehet és mit nem a negyedik szinten?
Háztartásokra vonatkozó szabályok
- Az emberek nem tartózkodhatnak egymás háztartásában
- Két külön háztartás hat felnőttje azonban nyilvános helyen találkozhat. A 12 év alatti gyerekek nem tartoznak bele a hat főbe.
- A tilalom alól csak az a háztartás kivétel, amelyik támogatást nyújt egy másik „kiszolgáltatott személynek”.
A kiterjesztett háztartási szabály a negyedik szinten azokra a háztartásokra érvényes, ahol egyedül élő, vagy egyedülálló, 18 éven aluli gyermekekkel rendelkező felnőtt él. Ezáltal az ilyen háztartást egy másik háztartás részeként kezelik, ezzel igyekeznek csökkenteni a magányt és az elszigeteltséget.
Ahol a szülők nem egy háztartásban élnek, ott a gyerekek mind a két szülő háztartásában tartózkodhatnak.
Szabadtéri találkozók gyerekeknek és felnőtteknek
- Legfeljebb két háztartás – összesen legfeljebb hat – találkozhat egy privát kertben vagy egy nyilvános helyen, például egy parkban.
- A 12 évesnél fiatalabb gyermekek nem számítanak bele ebbe a számba, és nem is kell betartaniuk a társadalmi távolságtartást.
- A 12 és 17 év közötti fiatalok legfeljebb hat fős csoportokban találkozhatnak a szabadban. Ezekre a csoportokra nem vonatkozik a két háztartási korlát, de fizikai távolságtartásra van szükség.
Kocsmák, kávézók és üdülőszállások
- Az éttermek, kávézók, kocsmák és bárok bezárnak.
- A védőmaszkok és a távolságtartási szabályok betartásával elviteles kiszolgálás működhet.
- A szállodák és más szálláshely-szolgáltatók akár 22 óráig is felszolgálhatnak ételt a vendégeknek. Szobaszerviz, beleértve az alkoholt is, megengedett.
- Minden üdülési szállás zárva van a turisták előtt. A szálláshelyek csakis azok számára látogathatók, akik munkavégzésük miatt kell, hogy igénybe vegyék azokat.
Szupermarketek, ruhaboltok és piacok
- Csak a nélkülözhetetlen kereskedelmi egységek nyithatnak ki, ha követik és betartják a skót kormány útmutatásait az ügyfelek és a személyzet biztonságának biztosítása érdekében.
- A kültéri kereskedelem, például a kertészetek, szabadtéri piacok szintén nyitva maradhatnak.
Szoros kontaktot igénylő szolgáltatások
- A szoros kapcsolatot igénylő szolgáltatások nem működhetnek.
- Ezek közé tartoznak a fodrászatok, masszázsszalonok stb.
- Továbbá ebbe a kategóriába tartoznak a tetováló szalonok és a beltéri fotózások is.
Sport, szabadidő és szórakozás
- A beltéri sportlétesítményeket, beleértve az edzőtermet is, be kell zárni.
- A szabadtéri edzőtermek továbbra is nyitva maradhatnak.
- Az érintés nélküli, szabadtéri sportok minden korosztály számára megengedettek.
- Minden szabadidős és szórakoztató helyiséget, beleértve a mozikat is, be kell zárni.
- A film- és TV-műsor gyártás továbbra is folytatható.
- A középületek, mint könyvtárak és múzeumok bezárnak. (Könyvtárak esetében a click-and-collect szolgáltatás működhet)
Istentiszteleti helyek
- A templomok, mecsetek és zsinagógák nyitva maradhatnak, de maximum 20 fő tartózkodhat egyszerre az épületben egymástól legalább 2 méteres távolságra.
- Esküvői szertartások legfeljebb 20 fő (házaspárral és személyzettel együtt) jelenlétével engedélyezettek, ha a helyszín elég nagy a 2 méteres távolság betartásához.
- Ünnepi fogadások azonban nem követhetik a szertartást. Temetések is legfeljebb 20 fő részvételével rendezhető meg.
Oktatás
- Az iskolák, főiskolák és egyetemek továbbra is nyitva maradhatnak, a gyermekgondozás is működhet.
Forrás: BBC.com